3. Fejezet

 - Sziasztok, srácok, Haneul vagyok. Emlékeztek, amikor a spéci cuccokról beszéltem? Na, ez a mellény pont az, a neve Afflo-West. Úgy néz ki, mint azok az ólom-izék, amiket röntgennél tesznek ránk... Na igen, csakhogy ez a szépség ehhez a csinos kis géphez van kötve. Az egésznek annyi a lényege, hogy a rezgésének köszönhetően felszabadul a tüdőmben rekedt váladék. Valószínűleg köhögni fogok, de elméletileg segít rajtam... amúgy itt van velem Chimmy is, köszönj szépen a kamerána-a-a-a-a-k! Ez állati, srácok, még a hangom is rezeg, ha bekapcsolom!

- Yah, ne szórakozz azzal, hülye! - vihogta a bátyám és támadást intézett a mellényem ellen, hátha meg tud csikizni rajta keresztül. Ebből persze förtelmes háború alakult ki és amint lekerült rólam a készülék, kiterültünk az ágyon, hogy fáradásig viháncoljunk.

Vagyis ez volt a terv.

Aztán köhögtem és le kellett állítanom a felvételt, ha nem akartam, hogy az összes néző lássa, ahogy felköpködöm a gennyet, ami belőlem jött. Ilyenkor sírni tudtam volna, undorodtam magamtól, nem értettem Jimint, amiért még volt gyomra odajönni hozzám és tartani nekem a piros poharamat. Évek óta állandóan én vagyok a programja. Nem megy el a barátaival szórakozni, helyette engem pesztrál. Vannak még egyáltalán barátai? A haldokló húga elvesz tőle mindent.

- Jól van, engedd csak ki, hadd tűnjön el. - simogatta a hátam.

- Hogy nem okádod el magad? Én már rég a vécé előtt görnyednék, ha ezt látnám. - nyöszörögtem fájó torokkal. Azt is utáltam, hogy ekkora kínt okozott egy köhögés. Szó szerint kiköpöm a tüdőmet.

- Emlékezhetnél rá, hogy állandóan én takarítottam a hányásodat, ha elkaptál valami influenzát, annál rosszabb semmi nem lehet. - kacsintott, miközben a poharamat mosogatta.

- Régen minden egyszerűbb volt. Most, hogy idősebb vagyok, nehezebb lesz itt hagyni téged, mert tudom, hogy nem jövök vissza. Nagyon fogsz hiányozni. - motyogtam halkan, mire a bátyám kezében megállt a pohár és úgy nézett rám, mint egy elveszett gyerek.

- Ezt ne most, Haneul-ah...

- Mondtam neked, mi történt Beomgyuval, nem? Nemsokára ő... és elkerülhetetlen lesz, hogy én is-...

- Azt mondtam, nem! - emelte meg a hangját. Nem tudtam, mi ütött belé, hiszen milliószor belefeledkeztünk már a témába. Akkor most...? - Elegem van már abból, hogy temetlek! Minden nappal egyre közelebb vagyunk, én is tudom, te is tudod, akkor miért nem ringathatom magam abba, hogy örökké élsz?! Csak egy kicsit hadd legyek álomvilágban...

- Sajnálom. Hiba volt megint felhozni. Ne haragudj, csak... láttam a legjobb barátom és eszembe jutott, hogy... hogy mi van, ha mindenki megfeledkezik rólam.

- Idióta vagy. - rázta a fejét és befeküdt mellém az ágyba, hogy a mellkasára hajtsam a fejem és kényelmesen bámulhassuk a plafont. - Nekem te mindig életben leszel.

- Akkor is, ha már nem lélegzem? - éreztem, hogy sírt, mert ilyenkor rendszerint remegett az egész teste, nem beszélve a szipogásáról. Még mindig kattogott az agyam, miként tehetném könnyebbé a dolgát.

Néztem a plafont és arra gondoltam; meddig tart még ez?

~~~

- Szóval, hogy jutottál arra az elhatározásra, hogy pont videózni fogsz?

- Csak egy ötlet volt. Eleinte unatkoztam, mikor először kerültem be, aztán... gondoltam, miért ne.

- És a bátyád?

- Mindig támogatott mindenben. Tudod, amúgy sem átlagos. Más.

- Mi van?

- Jaj, Jeongguk, ne kelljen már kimondanom, szegény annyit szív miatta...!

- Meleg?

- Ja. A szüleink nem akartak vele tovább foglalkozni, miután kiderült, de aztán én meg CF-fes lettem és én se kellettem nekik. Elvileg feleslegesen szívtam el a pénzüket, mert úgyis csak egy irányba megyek. És látod, ketten is boldogulunk.

- Szép, mondhatom. Ilyen seggfej szülőkkel nem is csodálom, hogy romlott az állapotod.

- Csak nem aggódsz értem? - vigyorogtam, mint a vadalma, mire Jeongguk megforgatta a szemeit és sétált tovább, alig bírtam tartani a tempóját. Lábunk alatt ropogott a hó, az udvaron senki nem volt a hideg miatt. Úgy tűnik, csak nekem király érzés ilyenkor lézengeni. - Várj már meg!

- Ha nem ártanék neked vele, most megfürdetnélek a hóban.

- Építünk hóembert?

- Hallottad egyáltalán, amit mondtam?

- Ja, hogy megfürdetnél a hóban. De nem tudsz, szóval építs velem.

- Mit kapok cserébe?

- Mi? - másodpercek alatt fagyott le a mosoly az arcomról, és nem a hideg miatt. Jeongguk rögtön észrevette, hogy rosszul fogalmazott, így egy torokköszörülés kíséretében korrigálta a hibáját.

- Szeretnék készíteni rólad egy fotósorozatot. A mindennapjaidról.

- Talán valami perverz vagy?

- Úristen, honnan tudtad?! - vinnyogta elvékonyított hangon és úgy kezdett ugrálni, mint egy fogyatékos. Nevetve figyeltem, ahogy össze-vissza rohangál, néha elcsúszik. Aztán hirtelen túl közel került hozzám és éppen akkor ment ki a lába alól a talaj.

Rántott magával és a következő percben arra eszméltem, hogy rajta fekszem.